Divattippek
Minden amit a divatról tudni kell.

MENÜ

Milyen volt az első divatlap?

Amíg nem alakult ki nemzetközi divat, nem volt szükség divatlapra sem. Az európai divat Franciaországban született meg, s kezdetben nem képes újságok, hanem divatbábok terjesztették. A hölgyek Párizsból várták a tetőtől talpig felöltöztetett babákat, a "nagy Pandorát", társasági toalettben, s a "kis Pandorát", házi ruhában.

Az első lap, amely divatkérdésekkel foglalkozott, a Mercure galant volt: 1672-től értesítette olvasóközönségét a versailles-i udvar ünnepélyeiről, s részletesen leírta a divatos öltözeteket. Egy hibája volt csak, az azonban éppen elég nagy: nem közölt képeket. 1779-ben jelent meg Párizsban az első olyan kiadvány Galerié des Modes néven, amely rendszeresen közölt művészi divatmetszeteket. A sikeres vállalkozás hamarosan Angliában és Németországban is utánzókra talált. A Weimarban kiadott Journal des Luxus und der Moden a divatképek mellett szépirodalmi és ismeretterjesztő cikkeket, színházi beszámolókat is közölt. A szabásminták azonban még ebből a lapból is hiányoztak.

Az első magyar divatlap, a Regélő, 1833-ban indult. Szerkesztője Mátray Gábor, a ruharajzokat külföldi lapokból vette át. Egyébként a hangsúly itt még a szépirodalmon volt. De így is sikert aratott a Regélő, mert 700 előfizetője közül 200 nő volt.

Az első magyar divatszaklap, amelyik elsősorban ruhaügyekkel foglalkozott, a Pesti Hölgy Divatlap volt.

Szerkesztője férfi volt, Király János honvéd százados. 1848-ban Perczel Mór hadseregében küzdött a szabadságért. 1849-után bujdosnia kellett, majd nyelvtanítással és divatújság szerkesztésével foglalkozott. A Pesti Hölgy Divatlap már "szaklap", ad ugyan színes ruharajzokat, de nem szakít teljesen az irodalommal... Ízelítőül két kis viselet a lapból:

"Ruha sima, magas derékkal, világosszürke Fil de Chevre kelméből, díszítése rézsút metszett, s keskeny fekete bársonyszalaggal körülvarrott violaszínű Taffettas. A sima és ráncos derekakhoz ez idén is hasonszín selyem vagy bőrövet használtak. Sima kelméből készült ruhákat egyszerűbben is ékítenek: a szoknya szélére jön fekete vagy színes, bársony- vagy selyem szalagból egy sor díszítés egyenesen varrva..."

A lap kalapokat is bemutatott. Egy példát idézünk: "Országgyűlést kalap. Teteje zöld bordázott creppel behúzott, karimája fekete pettyes plüssel szegélyezett, oldalt fekete gyönggyel kivarrt fehér, úgynevezett Fantassa-tollal ékített...

Szavazás

Milyennek találjátok a divattippeimet?
Jónak
Rossznak
Asztali nézet